Ifjúkori önarckép – Selbsporträt „Íme, ami fent van, ...
diktátumainak megfelelően. De ő mégis tanulmányozza az új akkordikusstílust és a teoretikusok fejtegetéseit. Arra akarok k...
Magam is azt látom ugyanakkor, hogy az ember fiatalabb korábansokkal gyorsabban ír. Talán a meggondolatlanság és a sokkal ...
se musical semmi szín alatt sem fog kikerülni a műhelyemből. Bosszantó,hogy a budapesti Zeneakadémián vannak, akik a felve...
ars subtilior és a manierizmus- annyi meglepetést tartogatott akezdetekben, hogy remélem sikerült legalább tized annyi meg...
Varèsről és Zappáról is tudjuk, hogy csodálták Caldermobilszobrait. Magam is csodálom Calder művészetét. Lenyű...
A számítógépek különféle emulátor programjai, a samplerek ésszintetizátorok mára elérhető áron sorakoznak a polcokon. A MI...
Tehát pusztán matematikai, halmazelmélet útján kiválasztható mi a szépés tetsző egymás rokonításakor? Ugyan. Ezzel Ca...
Sok elemből gyúrom össze zenéimet, a zenei gondolatimat. Sokötletből indulok ki a kezdetekkor. Ezeket persze próbálom egyf...
Így a teljes kompozíciós folyamat alatt 2-300 apró hangmintával isdolgozom egyszerre. Például egy mintát megsokszorozva 34...
szerkezetet. Egy piccolo darabban is használom ezt a hatást, amikorismagas és mély hangokat úgy kezelek és oszlatok el a t...
Ha lakatlan szigetre vetődne egy hajótörés során és az élete hátralevőrészét ott kellene eltöltenie, akkor is komponálna? ...
Miszticizmus ez? Oh, hogyne. De nem olyan, ahol az emberdicsőséges pantokrátor (görögkeleti és bizánci művészeti ábrázolás...
Hogy mondjak egy-egy zenei példát: ott vannak a spektrális zenedarabjai. Számomra kedves szerző például Gérar...
érzéseimet szövegezem, mert úgy vettem észre, hogy a legtöbb emberszöveges, úgymond irodalmi úton, egyszerűbben tud közelí...
Hogy lehetséges az, hogy abszolút hallás nélkül, behatóbb hangszertanulás híján ilyen komplex zenét képes írni? Képz...
Elgondolkodott azon, hogy ez, amit az imént említett, kevesek, egy szűkcsoport kiváltsága lehet csupán? Én hiszek a p...
Zenei fogalmakkal is le lehet írni: ez az egy sejtrevisszavezethetőség. Egyfajta analitikus gondolkodás, egy...
[ …] hagyj uk nyitv a, ink ább ké rde zek val ami má st . E mlítet te egy s ze r, ho gya zenekultúra monopolizálódott. Mit...
Többször is említette, hogy Bartóknál ez nem valós érdeklődés. Minden bizonnyal. Ugyanakkor az ő emberi és művészi na...
azt kizárólag a képzeletbeli múltba utazva tudjuk megtenni. A kérdés ittismét felmerülhet: vajon ki tudjuk-e küszöbölni tö...
Ön az eddigiek alapján igen tudatosan egy kívülálló ember arcélétrajzolta meg. Kívülállónak tartja magát? Igen, de gy...
Már a Miniatűrök első felvázolásakor szem előtt tartottam azimprovizáció kérdését. Ezért tetszés szerinti szabad improviza...
[vadászó alatt az avantgarde művészt, gyűjtögető alatt a retrogradotértem]. Számára ugyanúgy fontosak az új eredmények, es...
ölelő környezetnek, s az abban zajló eseményeknek, azáltal, hogy miszűrjük meg és alakítjuk a tapasztalataink és benyomása...
Egy valami azonban mégis igaz: Wagner zenéje óta vehetőhangsúlyozottan észre az Ön által említett történeti szakadás. Előt...
A beszélgetésünk során már többször is említettem a több rétegű,multi-layer zenéket. Valahányszor arra gondolok, hogy a tr...
alakzatok ugyanúgy az enyészeté… rohadnak… s bűzös eszenciájukkaltudatják velünk, még kitartanak esztelen nézeteik mellett...
of 28

Nagy Ákos- Ifjúkori önarckép no. 3

Nagy Ákos- Ifjúkori önarckép no. 3
Published on: Mar 3, 2016
Published in: Education      Entertainment & Humor      
Source: www.slideshare.net


Transcripts - Nagy Ákos- Ifjúkori önarckép no. 3

  • 1. Ifjúkori önarckép – Selbsporträt „Íme, ami fent van, alulról jön,ami lent van felülről. Az Egy műve a varázslat. Ebből az Egyből egyetlen művelettel minden létező így keletkezett”. (Hermész Triszmegisztosz, Tabula Smaragdina)Először, amikor meghallottam a műveit, az jutott eszembe, hogy játszik; amaga értelmezése szerint mutatja be nekünk a zenetörténetet. A koncerten,ahol elhangoztak a darabjai, egy hosszú, Ön által írt ismertetést, leírástolvastam el, ami igazolta elképzelésemet. A zongoraciklusom első felére gondol?Igen. Elsőként azt hallottam. A Fészek Művészklubban 2009 tavaszánBaráth Bálint előadásában. (zsebébe nyúl és elővesz egy cigarettát) Valóban, hívhatjuk egyfajtajátéknak is. (az asztal széléhez ütögeti… gondolom azért, hogy adohánydarabok jobban összeálljanak és egyenletesen égjen) Egyelhibázott játéknak, ami bújócska (lassan tagoltan beszél) a zenetörténeterdejében (nevet). Azt fogalmaztam meg magamnak, hogy szakítva akorjelenséggel, sosem fogok stilizálni, mert tőlem távoli a posztmoderngondolkodás és a jelenlegi egyhelyben topogás (ezzel egyidőben dobolnikezd ujjaival az asztalon). Az avantgarde a ’80-as évek elejére kilehelilelkét és sokan visszafordultak (ma is jellemző!) az ’50-es évek előttkialakított harmóniai, ritmikai, formai nyelvezethez. Ez nekem egyenlővolt az árulással, a jelenben zajlódó történet, történelemmeghamisításával és a kiárusítással. Sztálin retusáltatott sok-sok képet,ez hasonló némely szerző önarckép plasztikázásához. Olyasféle ez, mintamikor a barokk korszak alkonyakor, egyszer csak „copfos, parókásöregúrként” határozza meg a tudós Bachot, a kor zeneesztétikai 1
  • 2. diktátumainak megfelelően. De ő mégis tanulmányozza az új akkordikusstílust és a teoretikusok fejtegetéseit. Arra akarok kilyukadni: vezetvalahova ez a „mozgalom”? (feláll a székéből… magának vizet tölt, engemwhiskyvel kínál… elfogadom) Csak félszegen kérdezem: sarjadhat anegatívumból, vagyis a totális elutasításból (is) magas művészet? (visszaülve folytatja) Létezik az avantgarde irányzatain is túl,úgymond korunkbeli muzsika és ezt nem visszafelé haladva kellmegkeresnem. (koccintunk) …a kristálypoharak szépen csengő, éneklő hangon zengik továbbfejemben, amit az imént mondott… Becsaptam saját magamat, mert nemcsak stilizáltam bizonyos korokránk hagyományozott irodalmát, de mindezt „modern” köntösbe öltöztetvemutattam be. Ez egy posztmodern hozzáállás volt. Rettenetesen öntelt,ugyanis birtokba veszi- kívülről- az adott kor, korszakok és korabeliműfajok jellegzetességeit s mindezt megpróbálja összegyúrni. Hiába lettvalamennyire egységes arca a tételek sorozatának, gyengének tartom és a60%-t visszavontam.Ez fiatalkorban nem jellemzi a szerzőket. Többnyire ontják magukból adarabokat. Valóban sikerült ennyire eltávolodnia tőlük, végtére is az Öngyermekei így is? Azt hiszem, hogy igen. (vizet kortyol, én meg whiskymetszopogatom… felfigyel rá, ahogy fogaim alatt sercegnek az olvadójégdarabok) Ezek amolyan első gyermekei- helyesebb a szörnyei, kiméráikifejezés- a Földnek, amiről az apokrif héber, a klasszikus görög irodalomolyan lakonikus tömörséggel tájékoztat minket. Úgy tartom, a teremtőnekjoga van a saját teremtményeit megregulázni és rendre inteni. Azújdonsült munkáim, amiket a zongoraciklusom első fele után írtam, márnincsenek mindennek a birtokában és éppen emiatt nincsen száz karjuk éstíz fejük. A kísérletezés, a próba a szintézisre, ugyanakkor most is fontosmaradt. Mondhatjuk, hogy stílusjegy mindkettő. (látom rajta, hogy akezdeti nehézségeken túllendülve egyre inkább belemelegszik) Az újsütetűeredmények mindig is érdekeltek, akár zeneiek, akár zenén túliak, példáultudományosak. Nagy tévedés lenne részemről, ha mindent a haladás ésfejlődés szavak mellé rendelnék, éppen amiatt, mert szeretném, ha nemegy ornamens, hanem egy zárványszerű, belső szerkezeti igényből lehetneeredeztethetni, levezetni az egészet. 2
  • 3. Magam is azt látom ugyanakkor, hogy az ember fiatalabb korábansokkal gyorsabban ír. Talán a meggondolatlanság és a sokkal kevesebbteher miatt. Fontosak ezek az évek, ugyanis az embernek ekkor ajánlatoskialakítania azt a közlésrendszert, amivel a későbbiekben szeretne majddolgozni; feltéve, hogy nem alakít ki egy második és egy harmadiknyelvet is. Cocteau mondta Wagnerről és Debussyről, hogy kaptunk máristeneket, csatákat, csodálatos naplementéket és tájakat. Ideje bútorzatizenét írni. Ezt úgy értelmezem-, noha tudom, egészen másra gondolt-,hogyha kialakítja az ember a maga világát, következőleg azt egy idő utánbe is kell rendezze, ki kell, hogy alakítson egy rá jellemző rendet, aholotthon érzi magát. Sztravinszkij és Ligeti is úgy váltott kígyóbőrt(hangosat csettint), hogy egy bizonyos ideig-óráig hordta őket. Azállandó változás megjelenítésére (ujjaival kört rajzol a levegőbe magaelé)…a folyamatosan kereső és felfedező attitűdre egy komponista semképes, mert az emberi temperamentum sajátja egy konstans állapotkialakítása. Nem beszélve a régiekről (kiissza az utolsó kortyot ispoharából), akik képesek voltak egy stílusban nagyot alkotni egész életüksorán. A XX. század elején ez az attitűd eltűnt. Örökre vajon? Egyelőreúgy néz ki igen, mert mára individualizálódott, egyénivé vált mindenkineka köznyelvhez való viszonya… ráadásul a II. Világháborút követően alegtöbb iskola elsorvadt. Csupán egyetlen egy maradt fenn több évtizedig:a dodekafóniából kiinduló szerializmus. Ma azonban ki ír szeriálisműveket? Akkor és ott megkerülhetetlen volt. Vagy elfogadtad,elutasítottad, beépítetted bizonyos elképzeléseit a szeriális stílusnak vagymegkerülted. Valamilyen viszonyulása, nexusa minden szerzőnek volt adarmstadti csoporttal. A fellazító és megszilárdító korszakok, a bennük kirajzolódóeszmék, áramlatok, mozgalmak és hitvallások folyamatos cserélődése,váltakozása az, ami kialakítja az emberekben az alkotáshoz valóhozzáállást. Mint utaltam rá, a ’80-as évek óta, újra egy megszilárdítókorszakban élünk, amellyel sokan szembe szeretnének helyezkedni, detávolról sem tudják, hogy érjék ezt el.Ön úgy érzi halad efelé? Szembehelyezkedett a korjelenséggel és képes eztegy egységes nyelvként reprezentálni is? Az eredeti célom a kortól való eltávolodás volt, de gellert kapott:karakter darabok lettek, és őket a gyakori ostinato köti össze. Erős vágyatéreztem, hogy muszáj ezt így végig írnom. Ez egy nosztalgikus hozzáállásvolt. Egy fiatalember viszont ne nosztalgiázzon (nevet)! Most is ellenemegyek annak, ami jelenleg zajlik, és biztosra veszem, hogy se chanson, 3
  • 4. se musical semmi szín alatt sem fog kikerülni a műhelyemből. Bosszantó,hogy a budapesti Zeneakadémián vannak, akik a felvevő piacra, azeneiparra nevelik az ott tanuló növendékeiket. Egyelőre ott tartok utamon, hogy tudom, milyen eszközökkelszeretnék eleget tenni a hozzáállásomnak. Egészen pontosan látom, hogyaz európai temperálás számomra már nem érdekes, csak akkor, ha vannaka rendszer számára „idegen hangok” (a szerző egyik orgona átiratábanpéldául vox humana, unda maris, meerflöte sípokat rendel egy franciaugrótánchoz, hogy ezzel is kidomborítsa a letűnt korból elénk tárulódallamot, a szerk.). Ezért volt szükségem a távol-keleti kultúráktradicionális zenéjére. Azzal is tisztában vagyok, hogy az általábanelfogadott ritmus és metrum fogalmak is elhasználódtak számomra. Emiatttanulmányoztam a középkori izoritmikus szerkesztésű motettákat, az arssubtiliort, az afrikai törzsi és az indiai klasszikus zenét. Mindezt hibalenne történeti górcső alá venni, mert akkor ismét csapdába esem éskezdhetem az egészet élőről. Az embernek semmiképp sem szabadtörténeti látásmódot kialakítania a régmúlt eseményeket, a régmúltművészetét illetően, mert óhatatlanul is stilizálni és távolodni fog acéljától, vagyis az egységesítési szándékától, hogy a jelenlegi korbaültesse el az általa megtalált kvinteszenciális magokat. Régóta érdeklődve olvasom és bújom az alkímiai tárgyú könyveket-,régieket, újabbakat- és az ott leírtak szerint szükséges nekünk is arannyáformálni magunkat, valamint művészetünket; így az elegy kevés és messziis van az igazán ragyogó ábrázattól. A vegyület szervesebb forma,nehezebb elszakítani kötéseit és mélyebbre is képes a gyökereivel hatolni.Tehát ha adva van egy üst, nevezzük összemberi kultúrának, nekem semmimás dolgom nincs, mint ebből az üstből kiválasztani a tetsző elemeket.Megtisztítani őket, felhevíteni őket, ötvözni őket, majd lepárolni. Ha eztelvégeztem, akkor elmondhatom, hogy egységes nyelvet alakítottam ki, amaga szertelenségével, csapongásaival együtt.Milyen zenei vagy zenéntúli élmények formálják műveit, zeneigondolkodásmódját? Carlo Gesulado di Venosa, Luca Marenzio, Luzzasco Luzzaschi, amanieristák laza köre. Kedvem lelem az átmeneti korszakokfeltérképezésében. Régi szívügyem: a Chantilly Codex több szerzője,például Solage, Johannes Symonis vagy Jacob Senleches művei.Ugyancsak mélyen érintett a kor harmóniai bonyolultsága (gótika, aszerk.). Az izoritmikus motetták és a lehetetlenségig elcsavart ritmusokkuszasága, e korszakok formai idézőjeles bizonytalansága volt a nekemtetsző. Számomra ez a két, egymáshoz hasonlító, rokonítható, világ- az 4
  • 5. ars subtilior és a manierizmus- annyi meglepetést tartogatott akezdetekben, hogy remélem sikerült legalább tized annyi megoldástátemelnem zenei eszköztáram közé. A hatások közül kiemelném egy másik terület fontosságát, amely amatematika. A zongoraciklusom első könyvében egy approximációsalgoritmust használtam fel, hogy végig komponáljam Floating pointselnevezésű darabomat. Approximációs algoritmuson, olyan közelítésenalapuló több dimenziós polinomiális eljárásokat értünk, amelyek azoptimálistól eltérő, de semmi esetre sem gyökeresen eltérő eredménytadnak. A komponálás folyamata teljes automatizmussal zajlott le, amelyígy transzlációs szimmetriát- eltolásos szalag, láncszimmetriát- alakítottki saját magának. A természetben ilyen a füles medúza kehely polipharangja. Fourier- transzformációt és Fourier- sorokat is szívesenhasználok. Újabban a mobilformák következményei éppen ezeket, aszimmetria modelleket sértik és egy magasabb retikuláris- háló vagyrácsszimmetriát, alakítanak ezáltal ki, ahol a tagok szabadonfelcserélhetőek, elhagyhatóak, újabb elemmel helyettesíthetőek. Disszimetriát nem alkalmazok, ugyanis mint önállószimmetrikusság, sohasem látható, önmagában fel sem fogható, ésértelmezhető. Ezek igen spekulatív jelenségek zenémben, de semmi többkiindulópontoknál.Matematikai tanulmányokat is folytatott? Sose gondolt arra, hogymatematikai pályára lépjen? Hogy a világról alkotott megfigyeléseit ottkamatoztassa? Nem, de vendéghallgatóként gyakran bejártam az ELTE épületébe,ahol magasabb matematikai számításokat tanultunk. Régóta foglalkoztat avisszatérés, mint fogalom. Minden nép kultúrájában igen előkelő helyetfoglal el, s mint egy alapeszmény átszövi az egyetemes történetünket és avilágról alkotott felfogásunkat. Ha globálisan akarom mindezt kifejezni,akkor úgy látom, hogy az emberi észlelés a visszatérést, a ciklikusságotkeresi. Ebben leli örömét. Ezt képes befogadni és értelmezni. Mindentermészeti és emberi dolgot ennek függvényében vizsgál. Ami ettől eltérőlefolyású azt idegennek, magától távolinak tartja. Roppant különös, hogya XX. századig kellett várni, hogy megjelenjenek az élet színpadán azösszehasonlító tudományok, holott több ezer éve analógiákon,asszociációkon alapszik a teljes (emberi) kultúrtörténetünk és agondolkodásmódunk. 5
  • 6. Varèsről és Zappáról is tudjuk, hogy csodálták Caldermobilszobrait. Magam is csodálom Calder művészetét. Lenyűgöz formaibiztonsága. Hihetetlen, de még az autógyártást is képes voltmegreformálni. Úgy tudom (megáll, kissé habozva folytatja…) ’75- bentervezte az első BMW Art Cart. Én is törekszem ezt a formai biztonságotmindenhol megteremteni. Emiatt használok konkrét matematikaiképleteket, gondolkodom a tér bonyolult irreguláris geometriájában, hahangszerelek, ha kamarazenét írok.Egy korábbi interjúban olvastam Öntől, hogy nem ír eklektikus zenét. Haazonban ennyi elemből válogat és mércék, függő ónok segítségével képesezeket vegyíteni, akkor ez nem hasonlatos-e mégis az eklektikához? Szó sincs róla. Az eklektika, vagy mai néven world-music, crossoverössze nem illő dolgokat helyez el egy tányéron. A mustár mellé, kékáfonya lekvárt és kovászos uborkát tálal fel, köretként pedig cukrosecetes babcsíra salátát tejben áztatva. Ami megkülönbözteti agondolkodásomat az eklektikusokétól az a válogatás, az ízlés. Aművészet, ha elfogadjuk az összemberi kulturüst létezését, nem más, mintválogatás. Persze közülünk is válogatnak és válogatottak, ergo:kanonizáltak leszünk. A kánon összeállítása viszont számomra nem kunst,s eleve gazdaságpolitikai és vallási kritériumok a mozgatórugói. Semmibajom a porlepte, elfeledett dolgokkal. Ha emlékezünk Napóleon volt, akieltakarítatta a sivatag évszázados homokrétegeit Egyiptomban. A II.Világháború alatt bukkantak ásatások során a Qumran környéki papirusztekercsekre. A mai világban, ahol felépült a második alexandriaikönyvtár, az internetre gondolok, milliónyi szerzőre rákereshetünk és akánonnak ellentmondva, hangversenytermi koncerteken játszhatjuk teljeséletművüket. A kulcsszó itt is: a keresés. Az elektronika segítségével is, aminek műveimben szerepetbiztosítok, megjeleníthetőek, egyidőben és térben azok a távolikontinensek, amelyekkel a hagyományos hangszereken is foglalkozom.Nem vagyok naiv; látom, és tisztában vagyok vele, hogy egy szűrökön seffektprocesszorokon áteresztett szövet, amihez hagyományoskoncerthangszerek társulnak, a hallgatóságot nem a khmer vagy balinézzenére fogja emlékeztetni. Azonban számomra mégis fontos, hogy milyen tájakról válogatom kiazt az anyagot, amivel dolgozni szeretnék; azt a zenei elgondolást, ami otttradicionális, de nálunk felborítja az egész zenei gondolkodást. 6
  • 7. A számítógépek különféle emulátor programjai, a samplerek ésszintetizátorok mára elérhető áron sorakoznak a polcokon. A MIDIrendszer is az egységesítő törekvése okán elnyerte azt őt megillető helyet.Mindez távolról sem azt jelenti, hogy könnyebbé vált a zeneszerzés. Atechnikai evolúciónk-, amelyre predesztinálva voltunk- miatt éppen egyrenagyobb kihívások előtt áll az alkotó. Újabb és újabb technikai segédletekállnak a rendelkezésére, amely egy egészséges alkotói magatartással bíróegyénnél ennek a tudatos integrálását jelenti. Ez ismét óriási felelősségetjelent. Miből válogassak? Mivel legyen párban az, amit az előbbkiválogattam? El lehet készíteni ezt a rokonítást? A mai élőkoncertek- könnyűzenére gondolok, de elektroakusztikushangversenyt is mondhattam volna- óceánjában, ha bárki elmegy egyfesztiválra a következőt fogja tapasztalni: ember és gép állandó nemkapcsolódását. Nem építette meg az ember a maga transzhumán zeneiképét, zenei társadalmát. Orvosilag már készülő félben van a transzhumánfaj, de zenei játékra, előadásra sokan ki sem aknázzák. Holott Martenotprofesszor- az Ondes Martenot- óta hatványozódtak a technológiák, magukután vonva az új típusú hangszereket. Borzasztóan érdekes kérdés, hogyaz ember a bőségből miért nem képes válogatni, pedig ma éljük azt a kort,amikor a virtuális hangszer bankok különféle özönét megnyitva többszázezer élő hangminta közül válogathatunk. Jellemző, hogy többnyire kisem aknázzuk ezeket, a lehetőségeket. A variációk, a kombinációk számaóriásira nőtt. Ez a robbanásszerű választási lehetőség újabb felelősségetró az alkalmazóira. [ …] e t n e n o s i n d u c a s i n t e n t a t i o n em [ …](hangosan felnevet, majd feláll… íróasztalához megy… percekkel későbbrágyújt egy cigarettára) Eljutottunk a totemzenétől a hegedűversenyig. Ha ez egy szervesfejlődés- spirális természetesen- része és látjuk a relációkat, akkor ezekis kialakíthatják maguk között az általam felrajzolt koordináta-rendszerben- gondolati ciklusokat értek ezalatt- azt az összehangolt,összeegyeztetett viszonyt, amely az egymás mellé rendelhető elemek elvételégíti ki. 7
  • 8. Tehát pusztán matematikai, halmazelmélet útján kiválasztható mi a szépés tetsző egymás rokonításakor? Ugyan. Ezzel Cage a chance music kitalálásakor és kiterjesztésekor,Xenakis a sztochasztikus muzsika kiépítésekor sokat foglalkozott. Ehhezízlés is szükséges, elvégre eufónikusan élményt kell először nyújtson azene. Nekem fontos az intellektuális gyönyör is, tudniillik a rendrakástúgy szeretem elvégezni, ha abban igazi kihívás is akad- pláne annak, akibelép utánam a szobába (nevet). Kellenek a matematikai halmazok. Habelegondolunk egy hanglétra- skála, egy ritmusképlet, egy metrum isugyanilyen halmaz, amely az elemek egy részét vagy összességét jelenti.Hallórendszerünk is egyfajta halmazelvet és algoritmust használó masina,amely az egymáshoz frekvenciában és időben közeli energiakomponenseket közös hangobjektumként kezeli. Ha a matematikátrokonítja a zenéjével a szerző, óhatatlanul megfedik, hogy éppen az előbbemlített kritériumot, a szépet küszöböli ki. Mondták ezt Schönbergre,Webernre, de még Hindemithre is. Pedig ez a rokoni kapcsolat kellőenbiztos talajt adhat egy- egy kísérlet befejezéséhez és sikeréhez is.Hogy komponál? Mikor kezdődik Önnél a komponálás? Mi hajtja előre amunkafolyamatot? (székével előre-hátra hintázik, látszik, hogy elemében van, mint az agyerek, akit magára hagynak szeretett, zsúfolásig teli játékkosarával…hiába az oldott kedély, mégis azt látom, hogy nehezen, dadogva préseli kimagából gondolatait) A kompozíciós ötleteket és a struktúrát magátsokáig hordozom magamban és az előkészítési fázisban a komponálásifolyamatok már elkezdődnek. A darab lejegyzése és a véglegesmegalkotása rendkívül gyors, ugyanis ekkorra már ismert anyagok, quasitémák, sorakoznak egymás mellett a fejemben, amelyeknek megvan amaguk előre kialakított strukturális funkciójuk vagy éppen ellenkezőleg:gátolják a formai lekerekítettség klasszikus típusait. Tehát semmi másrólnincs szó; miközben haladok előre, egyre inkább elmélyedjek az egyeselemek megismerésében, és ezen elemeknek az egész szerkezethezkapcsolódó viszonyukban, azaz kompozitorikus kapcsolataikban,relációikban. Ezek az elemek is, mint ahogy a hangköz kombinációk, előremeghatározottak, de permutálód(hat)nak. Vannak előre meg nemhatározott elemek, részek, szakaszok is. Ekkor azonban a világért semhasználnék random generálta sorozatokat, se Ji- King- et, se dobókockát.A hallás kontrolál többnyire mindent, egy konstruktív, racionális beleérzőképességgel. 8
  • 9. Sok elemből gyúrom össze zenéimet, a zenei gondolatimat. Sokötletből indulok ki a kezdetekkor. Ezeket persze próbálom egyfajtavariatív monotematikus elképzelésnek alávetni. Nem egyéb ez, mint aViksipta, a szétszórtság megszakítása, elhessegetése, amiatt, hogyhaladhassak az egyhegyűség felé.Az igaz, hogy sok, Ön által rögzített hangmintát használ? Igen. Mindegyiket magam szoktam felvenni. Később átalakítom:vágom, lassítom, gyorsítom és csiszolom őket. Gyakran egészen máskörnyezetben jelennek meg ugyanazok, ugyanazok de vadonatújhangzóanyagként.Más zeneszerzői hozzáállást követel, ha elektronikuszenét szerez?Másképpen komponál elektronikuszenét? Dehogyis. Az eljárások ugyanazok. Szeretem, ha akár egyetlen egydallam hangonként egy-egy külön sávot kap és a dallam árnyéka, vagyiskülönféle modulokon átszűrt verziója, amely ugyanabban az időbenhangzik fel eredetijével, más további sávokra kerül. Végül a sok- soksávot- volt hogy 256-ig eljutottam- az átláthatóság végett, egy idő utánkisebb összetartozó egységekké másolom, hogy könnyebben tudjak velükdolgozni. Tudja, valahol a szalagzenék készítési módját idézem ezzel elő. Nemcsak elektroakusztikus, hanem vegytiszta elektronikus zenévelis foglalkozom. A most készülőfélben levő darabomban például FM(frequency modulation) szintézissel kreáltam szinuszhangokból összetetthullámformákat. Ezeket aztán effektprocesszorokon, filtereken (szűrökön)átjátszottam és az eredeti formával összemásoltam. Az eredmény valahol aperiodikus (vagyis zenei jelenség) és az aperiodikus (vagyis zajjelenség)rezgés között van. Persze mindebből dallammodellt kellett alkossak.Esetleges, elszigetelt hangmagasságokból állt, ahol gyakori volt afolytonosság olyan fajtája, amelynek egyik végén határozotthangmagasság (zenei), a másik végén zajjelenség állt. Ekkor egyfajtaszerializált struktúra segítségével meghatároztam a ’csoportok’ (asűrűség-hígulás) elhelyezkedést, de azt kell mondjam, még sem hasonlatosStockhausen vagy akár Varèse darabjához. Mivel törekszem a sűrű polifon szövet kialakítására, így kiaknázome technológia lehetőségeit. Egy darabban, körülbelül 50 és 100 előrerögzített minta közül válogatok. Ezek jelentős hányada felhasználásra iskerül. Ezek a samplingek, mikor kezdenek összeállni, újabb mintákkáválnak azáltal, hogy újabb elemek rendelődnek melléjük. 9
  • 10. Így a teljes kompozíciós folyamat alatt 2-300 apró hangmintával isdolgozom egyszerre. Például egy mintát megsokszorozva 34 fuvolahangját tudom térben elhelyezve imitálni, ami így telt, távoli kürthangzást eredményez az adott műben. Óriás freskókat tudok így festeni,ami élő hangszerekkel nagyon-nagyon költséges és körülményes lenne. Eza gondolkodás visszahat élő hangszeres szerzeményeim legtöbbjére.Hogy érti ezt? Kompozíciós, technikai visszahatásra gondol? Igen. Természetesen, így értettem. Az elektronikuszenékbőlkövetkezik az áradó, hömpölygő formai világ. Sok szabadságot lehetbelőlük átemelni. Azonfelül megszabadítja az embert a készen kapott ésmára elhasználódott struktúráktól.Lát rokonságot a minimalisták megközelítése és az Öné között? Olyanmozgásformákkal foglalkozik, amelyek a túlmozgásukból fakadóanmegmerevednek? Igen. Nagyon köszönöm, hogy minimalizmust s nem repetitív zenéthasznált. A New York- i repetitív iskolát ugyanis maximálisan elutasítom,és megdöbbenve látom, hogy ekkora teret tudott hódítani ez a fantáziátlanirányzat s ennyi alkotó csatlakozott ehhez az iskolához- itt az amerikai,az európai, de főképp a balti szerzőkre gondolok… folyamatzene: micsodanagyképű fogalom. Olyan, mintha Pantalone (az olasz színház, comediadell’arte nevetséges, öreg szerelmes figurája, a szerk.) értekezne a Pantarhei (görög filozófiai fogalom, amely a Világot állandóan változóként,örökösen mozgóként írja le, a szerk.) fogalmáról. A látásom és hallásom is olyan folyamatos „transzcendensmegfigyelés”, mely a mozgásban létező és a létező, mert mozgó, duáliskettősére építkezik. Vagyis az arisztotelészi ’ergon és energeia’hangélményi megnyilatkozása. Sok hasonlóságot látok a minimalistákesztétikája és az én esztétikám között, de ez nem a legkisebb egységekönjáróvá váló eltolódó, elcsúszó ismételgetését jelenti (célzás a repetitívstílusra, a szerk.) vagy Ligeti túlhajszolt expresszionizmusának ’stopmotion’ jelenségét. Gyakorta képzelem azt, hogy egy hangszer képes lineáris, ál-polifonikus dallam megszólaltatására. A fúvósok és a ritmus hangszerekerre kiválóan alkalmasak is. A zongora pedál mechanikája miatt félutasmegoldás e pszicho-akusztikai trükk megoldását illetően. Amire Ön utaltaz éppen zeném fordítottja. Ha meghallgatja Cauda Pavonis címűdarabomat, ott a fuvola és az oboa a rendkívül gyors ritmus figurációksokasága miatt úgy szólnak, mintha 2 párba rendezve hajtanák előre a 10
  • 11. szerkezetet. Egy piccolo darabban is használom ezt a hatást, amikorismagas és mély hangokat úgy kezelek és oszlatok el a textúrában, hogyazok a túlhajtott sebesség miatt quasi többszólamúságot eredményeznek. Sztravinszkij mondogatta, a jól előadott műveiről gyakran, hogykiváló, mert hajt, mint a varrógép. A motorikus, gépies tempók engem isszerfölött foglalkoztatnak; nyilván ez szintén eredményez egyfajtatúlhajszoltságot, amit a kottakép szépen lekövet (szokták is mondani- elsőránézésre-, hogy zeném játszhatatlan). Mivel van egy erős bruitistahajlamom, így a gépek zörejei, a mesterséges környezet hangjai és torzzajai gyerekkorom óta mélyen érintenek. Szeretem a hangjukat zenémbenutánozni, de a tisztán indusztriális zenék számomra elviselhetetlenek. Amotorikusság nekem a világért sem monotóniát és katatónikus állapototjelent.Hogy látja, kezd kialakulni önálló hangja, egyéni stílusa?(légzése egyre lassabbá vált az elmúlt percekben, mintha figyelné sajátmellkasának ritmusát) Igen. (mutatóujját összeszorított ajkaihoz emeli… látom rajta,hogy mereng… tekintete a tér egy csak általa ismert pontjára fókuszál…erősen koncentrál) Kezdem egyre inkább észrevenni a hasonló stiláriselemek létezését egy teljesen más tematikájú munkámban is. Ennekegyrészről örülök, másrészt viszont önvizsgálatra sarkall, nehogy azönismétlés csapdájába essek. Különbséget kell tudni tenni ismétlés ésönismétlés között. Mindannyian ismétlünk az életünk során egyszerre többdolgot is. Van, amit rutinszerűen. Ha azonban bármilyen alkotói folyamatrutinszerűvé válik az az invenció, az ötletek elapadását, az alkotóiénkiégését jelenti. Mindig vonzott a zenei kísérletezés. Jelenleg éppen egyalhangsorra alapuló muzsika kitalálása és megkomponálása érdekel. OscarSala- aki ismerős lehet Hitchcock- Madarak című nagysikerű filmje miatt,ugyanis ő volt a film zeneszerzője- foglalkozott e témával, de sajnálatosmódon nem jutott messzire; "csupán" a mixtura trautoniumot építette felezen elv alapján. Pedig milyen érdekes lenne egy moll hangsortmagyarázó, alhangsorra hivatkozva kidolgozni egy teljesen újfajtahangrendszert. Kellő erősítés mellett ezek a hangok a rétegződések és azalaphang felhangjai miatt irdatlanul hamar elhalnak és nehezengerjesztődnek. 11
  • 12. Ha lakatlan szigetre vetődne egy hajótörés során és az élete hátralevőrészét ott kellene eltöltenie, akkor is komponálna? Egyrészt Mobiusfonal-szerű enigmatikus, másrészt kissé klerikáliskérdésfelvetés. Klerikális olyan szempontból, hogy halálszaggal, az örökretteget dilemmával átitatott… mivel minden emberben él az a vágy, hogynyomot hagyjon hátra maga után… és a művészet (is) mindig feedback-rendszerekkel közösen működő önkifejezésről szól, amely contextusbaágyazva nyeri el létének „értelmes formáját”; így csak és kizárólagönmagam szórakoztatására talán nem komponálnék.Ön ateista? Nem, inkább egy jó, permanens karteziánushoz illően állandóankételkedő és az abszolútumot kereső, később azt (is) elvető ember… de azis lehet, hogy a peripatetikus panteista a legjobb… kifejezés.Ihlet? Azt is említi sokszor, hogy nem hisz az ihlet szóban? Mit jelentsenez, hogy kell ezt értenem? Igen. Az ihlet fogalma számomra halott, illetve nem hiszek benne. Ahomo faber hozzáállás- Sztravinszkij, Lajtha-, a mesterség szó fontos, denem priori érvényű. Vegyük például Mozartot, aki több tucat szimfóniátés zongoraszonátát írt. Haydn szimfóniák számában még le is körözi őt.Vajon lehetséges, hogy ihletett pillanatokban írták? Csakis. Vajonlehetséges, hogy ez egyfajta romantikus tépelődő, várakozó élménytjelenthet? Aligha. A feszültséget kell folyamatosan fenntartsa a szerző, ésígy képes állandóan „ihletett pillanatot” generálni. Hamvas Béla ezt idézőmozzanatnak írja le, amely imaginitív, a mámorban élő és ott munkálkodika rendező, a fegyelmező, a megfékező mozzanatok mellett. Az emberilyenkor énjének még élő és lélegző residuumait hagyja hátra, eljutvaezáltal arra a pontra, amikor is önkívületi állapotba, extázisba kerül.Valójában ez a legmagasabb zene a ’megiszté mousziké’. Szervesen összeis fonódik az éberséggel. ’Müsztész’-ként, vagyis új beavatottakként márbe is léphet az ember ebbe a „szentélybe”, mely „Anaktoron titkoshelysége” (utalás az eleusziszi rituálékra, melyeket évente tartottakDémétér és Perszephoné tiszteletére, a szerk.). Ehhez semmi másra nincsszükségem, mint egyhegyűségre, vagyis koncentrációra, befogadásra,vagyis nyitottságra. Véleményem szerint ez azonos Foucault ’a-topon’fogalmával, amely a „hely nélküli hely”, mindenütt jelen való, de nemtalálható sem ebben, sem pedig egy másik világban. 12
  • 13. Miszticizmus ez? Oh, hogyne. De nem olyan, ahol az emberdicsőséges pantokrátor (görögkeleti és bizánci művészeti ábrázolása aKrisztusnak, aki a Világ uralkodója; trónol és kezében királyi jelvényekettart, a szerk.) székében ülve, merengve várja, hogy megszállja a kilencmúzsa mindegyike. A yoga úgy fogalmaz, hogy itt a Hold képmása egy tükör simavízfelszínről torzításmentesen vetül vissza. Ez a célom. Persze az életegyéb területein is. Visszakanyarodva ahhoz, amit kérdezett. Borzasztó, hogy százötven,kétszáz éve (köszörüli torkát, majd száraz, fojtott köhögések közöttszavanként folytatja) berögzült… fogalmakat… használunk a… mai napigarra, hogy… közelebb… kerüljünk az alkotói folyamatokhoz. Erre Cagevagy Xenakis ismételt említése azt hiszem elég is. Magam a tudatostudattalan alkotásban hiszek, vagyis abban, hogy külső szemlélőkéntfigyeljem azt, amit teszek és befolyással legyek az adott pillanatra, hogyelérjem a tudattalan rétegeit, hogy az emlékeimből előtörjenekgondolatok, érzések. A nappali órák ezért alkalmatlanok többnyireszámomra, hogy zenét írjak. Akkor jobban szeretek elmélkedni, sétálni, anapi ügyeimet rendezni. Az éjjel, a hajnal a maga szürreális, álomszerűhangulatával jobban lehetővé teszik az imént említett állapot elmélyítését.Vékony burokként körülöleli az embert az éjszaka, és semmi más dolgasincs, csak figyelni. Feltételezem kikutatható, hogy melyik szerző milyennapszakban alkot/ alkotott. […] például, ott van a szinesztézia, mint segítség, amelygyakorlatilag ki is lökhette már korábban az ihlet fogalmát az agyamból.Rimbaud 1871-es Voyelles című szerzeménye kedves számomra, mert azt afajta közeledésmódot találtam meg még gyerekkoromban benne, ami feléén is szerettem volna haladni. Rimbaud is szinesztéziában „szenvedett”,ami a csodálatos fiziológiai ’audition couleurée’-ben ölt nála testet. A Színek alkímiája című írásában leírja, hogy: „Színeket találtam kia magánhangzókhoz!- fekete A, fehér E, rőt I, kék O, zöld Ü.Szabályoztam mindegyik mássalhangzó formáját és mozgását, és azzalhízelegtem magamnak, hogy ösztönös ritmusokkal feltaláltam egy költőinyelvet, amely előbb vagy utóbb elérhetővé válik az összes érzékszervszámára. A fordítást fenntartottam magamnak. Először mindez csaktanulmány volt. Csöndeket, éjszakákat írtam meg […].” De mondhattamvolna a szentpétervári születési Nabokov nevét is, aki az amerikai prózaegyik legjelentősebb alakja. Egyik regényének hőse Cincinnatus, maga isszinesztéziássá válik az író miatt. 13
  • 14. Hogy mondjak egy-egy zenei példát: ott vannak a spektrális zenedarabjai. Számomra kedves szerző például Gérard Grisey és TristanMurail. Szeretem és becsülöm a bukaresti születésű Horaţiu Rădulescuzenéjét is, aki 2 éve, 2008 őszén hunyt el. Én nem látom színesben a betűket. Számokat sem. Szavakat,zörejeket, gyakorta hallok színesnek és leginkább a zenei hangok… ezekegészen elbűvölnek színáradatukkal. Alakjukat is képesek megváltoztatniés fluktuálni is szoktak. Nagyon fontos volt számomra, hogy zeném színeslegyen a hangszer, hangszerek megválasztásától függetlenül. Mindegymilyen hangszerre írok- gondoltam-, muszáj kiemeljem azt atulajdonságát, hogy képes (köszörüli torkát) árnyalatnyi különbségekre, adinamikai mezején kívül is. Ehhez társulhat később a térben elhelyezhetőszínfoltok elhalványuló sorozata. Elképzeltem azt a színpadot, ahol egyfúvós duó, klarinét és oboa, balról- jobbra és jobbról- balra haladvahocqetus technikával megosztja egymás közt a dallamot (a szerző aHumoresque c. darabjáról beszél, a szerk.). Ehhez illesztettem egymikrointervallumokban mozgó tompított trombitát. A színfal mögé továbbihárom trombitát helyeztem el, a terem egyik sarkába pedig egybasszusharsonát, amelyek tovább színezik a textúrát térben elhelyezve. Atérbeli gondolkodás kialakulása nagyrészt 4 komponistának köszönhető.Egy időben Gabrielli coro spezzati kórusaival, Ives IV. szimfóniájának-,Stockhausen Gruppenjének -és Eötvös Atlantisának partitúrájával keltem sfeküdtem. Tanulmányoztam az építészeti és a színházi hangzó teret,ahhoz, hogy elképzeléseimet, ötleteimet könnyedén papírra tudjam vetni. Az opuszt egyébként Joyce Ullyses (válság)regényének kocsmaijelenete alapján írtam, ahol- a zenében- egyszerre van jelen az asztaloktólfelénk közeledő beszélgetés és Mr. Bloom okfejtései, valamint az utcárólbeszüremlő, kíntornát idéző, dallamfoszlányok. A formáját tekintve tehátirodalmi, a műfaját pedig (ál)színpadi zeneként határoztam meg. Mintlátja ihletről, itt sem lehet szó, mert egy irodalmi alkotást vizsgáloknagyító alatt. A legtöbb darabja mögött valamiféle program húzódik. Többkoreografált, tánccal kísért műve és irodalmi fogantatású darabja is van.Nem hisz az abszolút zene nagyságában, kifejező erejében? Ellenkezőleg. Nem hiszek a romantikus értelemben használtprogramzenében és annak metafizikai szervező erejében, amelyösszekapcsolja a zenét és szöveget. Ugyanakkor, amit kérdez nagyon ishelyes, mert való igaz, több művem mögött egyfajta programszerű leíráshúzódik, ahogy Ön fogalmazott. Ezek az ötletek, amiket leírok, nemszerves formaalkotó elemei a daraboknak. A saját benyomásaimat, 14
  • 15. érzéseimet szövegezem, mert úgy vettem észre, hogy a legtöbb emberszöveges, úgymond irodalmi úton, egyszerűbben tud közelíteni a zenéhez.Még Joyce Ullyses kocsmai jelenetének egyik lehetséges zeneimanifesztációja sem programzene, hisz se liszti, berliozi fixa idea, sewagneri leitmotiv nincs benne.Opera, esetleg zenésszínház elképzelései vannak a jövőt illetően? Nem. Egészen bizonyos, hogy nem tervezek sem operát, sem dalt,sem dalciklusokat vagy versmegzenésítéseket írni. Tőlem túlzottan távolia lírai, költői nyelv zenei megjelenítése. Így tartom önazonosnak. Tudja,gyerekkorom óta beszédhibás vagyok: dadogok. Kevesen veszik észre,mert ravasz módon leplezem. A metodikai gondolkodásom egynémelykompozíciómban éppen emiatt akadozó. A beszédhiba is gátol, hogy írottszöveget alkalmasnak tartsak elénekelni. A kórus, amin már régebb ótadolgozom, kizárólag hangzókat vagy kevés szöveget, csak foszlányokatmormog, énekel. A hangzók, magán- és mássalhangzók egyaránt, fonetikaimegfigyelései, az artikuláció, amely a színekkel rokonítható számomrafontosabb, mint a szöveg szemantikai jelentésrétegei… (pár percighallgat… szünet… matatni kezd) esetleg Majakovszkij verseket megtudnék zenésíteni, de ezt is csak politikai inkorrektsége, valamint aktuálisjellege igazolná.Milyen aktuális helyzet legitimizálja azt a tényt, hogy Ön Majakovszkijverseket zenésít meg? […] zavarta, hogy (köszörüli torkát) percekig hallgatok, igaz(nevet)? Hősnek ebben az arénában aligha érdemes lenni. Ez egyprovokatív kérdés (nevet). Nyilván az Ön dolga az, hogy provokáljon éskiugrassza a nyulat a bokorból. Eszem ágában sincs kitérni a kérdése alól.Eláruhatom mire gondolok, de a mondandómból tökéletesen kiolvasható aválasz. Látja?- ez is egy eszköze a fokozásnak (nevet).Nem tart tőle, hogy kínos őszintesége miatt sokan megróják majd? Hogymindig azt keresik majd a szavai és a tettei mögött, hogy most vajonönazonos volt-e? (nevet) Nem, nem tartok. Ha tartottam volna tőle valaha is, akkoreszembe se jutna interjút adni vagy beszélgetni kötetlenül bárkivel. Ezegy számomra fontos, meghatározó erkölcsi mérce. Ezzel mérem magamatés természetesen a környezetemet is. Persze az elképzelhetetlen, hogy ezaz életem minden egyes percét megkeserítse (nevet). Fontos a humor,továbbá az élcelődés. Majakovszkij is csak viccből jutott az eszembe…bár az is igaz, hogy június óta egyre gyakrabban foglalkoztat. 15
  • 16. Hogy lehetséges az, hogy abszolút hallás nélkül, behatóbb hangszertanulás híján ilyen komplex zenét képes írni? Képzelőerő kérdése. Az esetek nagy számában sikeres a jóslatom,ami a hallható végeredményt illeti. Ahol nem, ott segítségül hívom amodern technika lehetőségeit: a különféle számítógépes emulátorokat. Sokbarátomat, szerző kollégámat zavar a gépekkel és MIDI rendszerekkelvaló munka. Én „mérnökként” egy makettnek tartom ezt az egészet, amelyaz épülő ház pontos, majdnem életszerű mása. A kottakép sem más.Szintén egy kép, amely, filmes hasonlattal élve, a vágótól, vagyis azelőadóművésztől áll össze. Az ember a monitor előtt sokszor a zenétnegatív értelemben kizárólag pontnak és gráfnak látja, de ez azíróasztalnál vagy a hangszer előtt is előfordulhat. A ritmikai bonyodalmakés a több rétegben való gondolkodás és a pontos lejegyzések miatt fontosa PC vagy a MAC és mérhetetlenül nagy gyakorlati haszna is van. Bartókalapos munkamódszeréhez hozzátartozott, hogy a fonográf hengereketlassította. Jobban halotta így az énekesek parányi díszítéseit. Az semelhanyagolható, hogy ezáltal alaposabban le tudta jegyezni. Dr. SzőkePéter ugyanígy a madarak énekét írta le és kiváló megfigyeléseket írt emódszer segítségével. Ha élnének, biztosra veszem, hogy alkalmaznák afenti technikát. Az elvárásokról jutott eszembe, hogy mostanában olvastam aMusicians who internetes honlap oldalán egy Földes Imrével készítettinterjút. Sokat gondolkodtam s végül arra jutottam, hogy bizony a zenészszakma, amiként kérdéséből kitűnik- nekem, ugyanis az abszolút hallás, ahangszer tanulás és a papír megszerzése címszavakról ez ugrik be-igencsak belterjes, érdektelen, gyakran regresszióba menekülő,szakbarbárokat nevelő, fenntartó, kiszolgáló. A mai európai gondolkodásvészesen másolja az 5000 éves indiai kasztrendszer filozófiáját.Európában a kaszton kívüli, azaz az érinthetetlen, a polihisztor maga. Apiramis csúcsa pedig a specialista, a szakbarbár. India felszabadult,amikor az angolok elhagyták, de önmaguk elnyomói továbbra is a kasztfilozófiája miatt. Jelenleg Magyarország, Európa, a Világ emiatt szenved.Ha nem is az egyedüli üdvös és kivezető út a reneszánsz emberré válás, demindenképpen afelé tanácsos, hogy haladjon a világ. 16
  • 17. Elgondolkodott azon, hogy ez, amit az imént említett, kevesek, egy szűkcsoport kiváltsága lehet csupán? Én hiszek a polihisztor zöldségesben, aki hajnalban a tegnapmegvásárolt nagybani mennyiséget kipakolja standjára, délben haza megy,megebédel, este bezár. Televízió helyett neki ül matematikaiderivátumokkal foglalkozni, lefekvés előtt pedig egy-egy Purcelltriószonátát hangszerel nagyzenekarra. Utópisztikus gondolat, de úgyvélem élhetőbb, mint a jelenlegi apokaliptikus világkép s eszemben sincs,hogy vészharangokat kongassak, és aktuál- és gazdaságpolitikaikérdésekkel foglalkozni sincs kedvem (nevet).Gondolkodott már azon, hogy ellentétes előjelű az a viszony, ami abeszédessége, közlékenysége és a darabjaiban felfedezhető befeléfordulása között áll fel? Ráadásul az imént említette a beszédhibáját, amia gondolatok bőségét és előre tódulását jelenti. Ez és az előbb említettviselkedés okozhat-e egyenetlenséget, meghasonlást? Páran már említették, de jómagam észre sem veszem, hogykülönbség lenne az alkotói és a civil, a polgári énem között. Egyáltalánvan ilyen bárkinél is? A verbális kommunikáció során, feltűnően ritkán lehetünkmeggyőződve afelől, hogy a csatorna, amely nyitott, mindkét/ vagy többfél számára ugyanazt az információt és mögöttes hátteret tartalmazza;emiatt pontosítunk szüntelen. Emiatt alakulhat ki az, amely a legtöbbembernél észrevehető, hogy amit ma mond, azt holnap már kétlem, hogyugyanolyan előjellel említi majd meg. A non-verbális műfajoknál, aholegy a memetikus kulturkörnyezet, ez a fajta diszkrepancia eleveelképzelhetetlen, vagy fölöttébb csekély számú az előfordulása. Visszakanyarodva egy korábbi kérdésfelvetéséhez: az eklektikához,azt tudom ismételten hangsúlyozni,- mert ez a mostani kérdésünkkelegybevág-, hogyha közös memetikus koordináta-rendszerben vannakelhelyezve ezek az- akár verbális, akár non-verbális- elemek, akkorrokoníthatóak. Ezzel megint elérkeztünk az összemberi tudáshoz. Akulturüstnél járunk újfent, amelyben megtalálható az emberiség teljestudása és kulturális hagyatéka. Korábban ezt úgy fogalmaztam meg, hogyspirális monstre- kreuzgang. Ez az entelecheia tana, amely kimondja,hogy minden természeti jelenség magában hordja fejlődésének kezdettőlfogva adott belső célját, vagyis a mag kezdettől fogva tartalmazza a teljesfa lombkoronáját s az összes többi tulajdonságát. Itt hajol össze a kémia amemetika tudományával. Ez a DNS molekula kettősspirál láncolata és abenne szunnyadó kódok milliárdnyi halmaza. 17
  • 18. Zenei fogalmakkal is le lehet írni: ez az egy sejtrevisszavezethetőség. Egyfajta analitikus gondolkodás, egy analitikusmegközelítés (a németalföldi- osztrák- német zenében módfeletttekintélyes hagyományokkal és irodalommal rendelkezik ez a szerkesztésmód, gyakorlatilag a quatrocentoban kezd megszilárdulni és Debussyigtart, majd a második bécsi iskola ismét visszatér hozzá). Ennek azonbanelőfeltétele, hogy valóban létezzen egy olyan „őssejt”, amely magábanhordja a zenei szerkezet összes tulajdonságát, amely egy későbbi pontonbomlik majd ki.Gondolt-e arra valaha, hogy botrányt keltsen egy-egy művével? Marinetti halott, a „Pofon ütjük a közízlést” 1912-es kiáltványahalott, a Sacre-szerű premier-előadások szintén eltávoztak. A mélyrőlszerveződő mozgalmak mind elsorvadtak, mint ahogy a „klasszikusideológiai” nézeteket és eszmerendszereket felvonultató, éltetőgondolkodók is elmentek. Azt látom, hogy a nálunk is egyre erősödőönkéntes civilszféra tarthat még igényt egy-egy talán sikeresneknevezhető megmozdulásra, amelyet reméljük, semmi sem kebelez majd be.Ha ma Gould úgy döntene, hogy visszatér a koncertéletbe és megpróbálnahevesen tiltakozni egy tapsorkán közepette, egyszerűen kinevetné aközönség s ráaggatná az ’old fashion’ jelzőt. Nehéz kérdés. Látja,próbálom a kronológiai sorrendet betartva elérni a jelenkort és bármelyikelődünket is idézem meg…Igen-igen. Gondoltam tud valami frappánsat mondani vagy van valamiötlete azt illetően… …hogy hogyan lehetne az embereket az általános tespedtségből felrázni?A kérdését elfogadom válasznak… Próbálok szüntelen alámerülni megfeszített testtel, abban bízvaizzó hittel, hogy van elixír közöny és önzés ellen… 18
  • 19. [ …] hagyj uk nyitv a, ink ább ké rde zek val ami má st . E mlítet te egy s ze r, ho gya zenekultúra monopolizálódott. Mit ért ezen? A kultúra résztvevőire vagyalakítóira gondol? Amikor a Polo család Kelet felé indul, egyrészt kereskedelmi,másrészt diplomáciai kapcsolatok kiépítése miatt- a család több férfi tagjapápai követ volt- az európai ember ugyanazt a „dicsőséges hadviselést”folytatja, amelyet később az Újvilágban. Itt is saját kultúráját akarjaérvényesíteni az anyakontinenstől távol. A kultúra szokatlanul finomanszőtt gazdaságpolitikai alapokon nyugszik. Megfelelő, ha azt mondom: anagyvilág minden egyes pontján kitehetnénk Európa győzedelmeszászlaját. Háborúit már régen megvívta s mindegyik tradicionális (azeurópai gondolkodástól távoli) kultúra megadta magát, vagy elvérzett.Ezen a sárplanétán a fehér ember győzött és vele együtt a kapitalizmus,kisöpörve ezzel az összes párhuzamosan létező másik embert,gondolkodást, kultúrát. Ehhez a nagy folklorista, antropológiai,összehasonlító nyelvészeti törekvések is nagyszámban hozzájárultak.Elmentek egészen messzi… elmentek egészen máshová megérteni azt a„mást”, de nem felejtették el magukkal vinni a klasszikus görög- zsidó-keresztény gondolkodást. Gyűjtsd össze, rendszerezd, írd le, érd el, hogylegyen másolható és egyszer, s mindenkor nyomorítsd meg! Az európaiember által kieszelt hangolási rendszer sem más, mint egy egységesmonopol-uniformis, amely bármely transzpozícióban változatlan és akövetelményeket kielégítve „tiszta”. Ez a fajta monopolhelyzet, mint ahogy az előbb már mondtam:gazdaságpolitika. Miután felismerték, hogy vallási háborút képtelenségnyerni, belátták (iszlám, hindu, buddhista, keresztény!) szükségszerű,hogy osztozzanak a Világon. Miután felfogták, hogy területszerzésiigényeiket bizonyos földrészeken aligha tudják érvényre juttatni,kitaláltak egy hatásos fegyvert: rá erőltették a Föld valamennyi lakosáraaz európai kultúrát. Ez a mai Világ mediatizáltsága miatt hatványozottanigaz.Ezzel azt mondja, hogy hazug mindenféle zenei folklorisztikusérdeklődés!? Nem. Ugyanis, ha valós a belső kényszer az alkotóban, hogyelutazzék idegen tájakra- akár fizikailag, akár képzeletben- s megismerjeaz ismeretlent, az ottani helyi mértékegységekkel mérve, akkor nagyon isigaz. Sőt! Ez üdvös is, mert később felmutatja eredményként az otthallottakat, látottakat és hozzánk is eljuthat. 19
  • 20. Többször is említette, hogy Bartóknál ez nem valós érdeklődés. Minden bizonnyal. Ugyanakkor az ő emberi és művészi nagyságát eznem csorbítja. Bartók politikai nyomás alatt jutott el oda, hogy szeretnémegismerni hazája népzenéjét. Az akkori időkben ugyanis kívánatos voltzenében is valami sajátságosan magyart bemutatni. Később saját maga írjatöbbször is, hogy a legeredetibb ötlet, ha a komponista maga ír népzenét.Ez már az előző gondolattal cseng össze, vagyis maga is felismerte, hogybadarság kívülről ráerőltetni azt a köntöst a mezítelen anyagra, ami azeddigi európai zene vívmánya volt. Ami mégis látszólag ellentétes az őgondolkodásában az a laboratóriumi munka. Bartók is összegyűjtötte,rendszerezte, leírta azt, amit hallott, látott. Tehát ő is részese az előbbemlítetteknek.Elgondolkodtató és vitára ingerlő, amit elmondott, mert Ön is használnépi idézeteket. Való igaz, de én is pszeudo-folkot használok fel műveimben. Csakegyes fordulatok, hangköz kombinációk, ritmus figurációk, szerkezeti éshangszeres megoldások, amit beépítek. Ráadásul én nem vagyokfolklorista zeneszerző. Nálam ez csak az egyik érdeklődési gócpont. Nemjut főszerephez, nem emelkedik ki felsőbb rangra. A gyermek Narayancímű fuvola- zongora- ütőhangszeres szerzeményem például absztraháltformában sem tartalmaz semmi elemet India klasszikus zenéjéből. Azidézet technika tőlem idegen, egy kreációt kivéve, ami gúny (Poémeprelude, a szerk.). A ritmikai, hangközi idézetek, népi elemekre éskülönféle korok eszenciáira gondolok, a szerző magánügye. Ha a közönségegy jólismert dallamot hall, akkor ez viszont már a publikum dolga is,vagyis közügy. A komponálásról is ez a véleményem. Schönberg aztmondja: a zeneszerzés magánügy. Ezt annyival egészíteném ki, hogy azelőadás viszont közügy.Felmerül a kérdés, hogy lát-e különbséget urbánus, nemzetiségikarakterben gondolkodó, valamint népi művészet között? Az Ön által felsorolt három kategória mindegyike teljesen üres ésmára, -amikor a Földünkön egy fehér foltnyi hely sincsen, ami az emberszámára ismeretlen- megkopott jelentéstartalommal bíró politikaivezényszavakká morzsálódtak. Az, hogy magyar vagyok puszta„véletlen”, hiszen nem az én választásom eredménye. Persze a beszéltnyelv és a kulturális környezet meghatározza gondolkodásomat.Válaszolva a kérdésére: nem látok különbséget, a globalizációsfolyamatok és a globalizáció eredményei miatt. Mivel mára a teljes térképfeltárult, ismert, lefedetté vált, így ha újabb területeket akarunk hódítani, 20
  • 21. azt kizárólag a képzeletbeli múltba utazva tudjuk megtenni. A kérdés ittismét felmerülhet: vajon ki tudjuk-e küszöbölni történeti látásmódunkat?Miért írt ennyit ugyanarra a pár hangszerre, gondolok itt a szóló fuvolaés a szóló zongoraművekre? Nincs bennem olyasfajta messianisztikus tudat, mint ami példáulHindemithben buzgón megvolt (nevet)… hogy írjak az összes fúvóshangszerre, vagy kiválasszak pár hangszert, és kizárólag azokrakomponáljak. A válasz, nagyon egyszerű: szeretem a fuvolát és a zongorátis. Egyiknek sem szenteltem egyébként olyan nagy figyelmet, csupán atöbbi szerzeményemet ezidáig képtelen voltam bemutatni. Egy-egy műelőadatása hallatlanul sok időt és némi pénzt igényel. Mivel magamszervezem a koncerteket, pályázok egyszerre több helyre, így sokszorkevés időm jut arra, hogy érvényre jutassam az újabb opusz bemutatását.Mindenesetre okom semmiképp sem lehet panaszra, mert kiválómuzsikusok játszották a szerzeményeimet és az összes, már bemutatottdarabomat repertoáron tartják.Vállal felkéréseket? Eleget tud tenni egy felkérésnek? Igen. De ha nem cseng egybe az engem éppen foglalkoztató ötlettelaz adott kívánság, vagy az apparátussal vannak problémáim… etc, akkorkénytelen vagyok elutasítani, pedig a pénznek lenne helye. A zeneszerzőkálma, ha úgy keresik meg őket, hogy írhatnak bármit, bármilyenapparátusra, a kezük nincsen megkötve. Mindig is kétkedve fogadtam azokkijelentését, akik a korlátok felszabadító erejéről beszéltek nekem.Világéletemben öntörvényű voltam. Számomra ez elfogadhatatlan ésskandalum. A lelkem mélyén romantikus vagyok (nevet), legalábbis ilyenerkölcsi kérdésekben. Alkalmazott- és filmzeneszerzéssel ugyanígy vagyok. A gondolatátólis visszariadok. Volt egy táncfilm- a GoBe Társulat felkérésének, GóbiRitának tettem eleget-, amelyhez elektronikuszenét írtam, sok általamrögzített rezes, ütőhangszeres és zaj, zörejszerű hangmintából. A zeneegyenrangú volt a filmmel, így nagy örömömre elutasították. Alelkiismeretem megnyugodott, mert tudtam, hogyha elfogadom afeltételeiket, sose heverem ki. A zenét egyébként sikerült úgy végigírnom,hogy koncerttermi elhangzások során is élvezhető élményt nyújtson, amiegy filmzene kapcsán gyanítom a legjobb, amit szerzője elmondhat. 21
  • 22. Ön az eddigiek alapján igen tudatosan egy kívülálló ember arcélétrajzolta meg. Kívülállónak tartja magát? Igen, de gyökértelen nem vagyok. Legalább léggyökeret kívánatos,hogy eresszek, gondoltam. Mavericknek, érzem magam, igen. Ezért van,hogy erős lelki rokonságot érzek Ivessal. Ő is zenén kívüli jövedelmekbőltartotta fenn magát. A szakmában sem érzem, hogy tartoznom kellenevalahová, valamilyen csoportosuláshoz. Ezért is találtam ki többtársammal karöltve egy ensemble zenekar ötletét, amely jelenleg a kezdetinehézségekkel birkózik. SZIMNIA- vagyis Szimmetrikus Zenei és ÍrásosMűveket Népszerűsítő Ismertető Alkotóműhely- névre kereszteltük el, amiDr. Seprődi János vegyész- kémikus barátom ötlete volt.Több koncertet adtunk már országszerte. Egy bozótharcosnak, mintnekem, kötelessége a többi bozótharcost támogatnia, így a műhely mellettegy közösségi rádiónál készítünk kortárs zenét népszerűsítő beszélgetősműsort. A csoporton vagy intézményen belüli emberek se érezhetnekmásképp, mint mi. Ők is bíznak az okos és érdeklődő könyvtárosban, akimajd egy dohos helység, szú rágta polcáról, leemeli partitúráikat (nevet).Egyesek bizonyosan gőgnek és hiúságnak tartják az álláspontomat… Fontosnak tartom az elismerést, de a gondolataim zeneikifejeződéseit még inkább. A megbecsülések, elismerések, továbbá díjaklehetnek lelki indikátorok. Ha a szerző úgy érzi valós összhang van belsőés külső között… ennélfogva a többi lényegtelen kérdés.Kottaképe alapján azt látom, fokozottan érdekli a zenei anyag és azelőadói gyakorlat folyamatos dialektikája. Hogyne. Ez egy rendkívül izgalmas szegmens. Mindig ellene voltama szolgai másolásnak, utánzásnak s szerettem volna bevonni az előadót azalkotás folyamatába. Számomra nem az az érdekes, ami Ligetinél, hogy azenész téveszt-e, vét- e hibát a darabok komplexitása miatt. A kódolt,megkomponált piszok se foglalkoztatott. A hibahatár tágítása és afelfokozott emberi teljesítőképesség (ezt részint említettem a motorikusancselekvő dallamoknál) kizárólag a kreativitás, a játék elérése miattérdekel. Bízom benne, hogy az előadóművészeket is kalandozásra,felfedezésre, újabb feladatok és problémák, megoldására sarkalja. Ezazonban úgy kell, realizálódjon, hogy a (jó)kedvük megmaradjon. Sokanfigyelmeztettek már, hogy veszélyes sportot űzök. 22
  • 23. Már a Miniatűrök első felvázolásakor szem előtt tartottam azimprovizáció kérdését. Ezért tetszés szerinti szabad improvizatív „üresütemekkel” toldottam meg műveim némelyikét, ahol a muzsikus magadönti el, hogy rögtönöz, avagy tovább ugrik a soron következő ütemre/ütemekre. Kiírt improvizációt is alkalmaztam, két félét: az egyik a spacenotation, ahol a játékos maga dönthet a hang/ hangok időbeli arányáról/arányairól, a másik a szabad hangjegyes improvizáció, ahol egyedül aritmus kötött a hangmagasság megválasztása pedig az előadóra van bízva.Minden kiírt precíz utasítás ellenére nem tolakodhatnak a művek elé, ígymindenkor a játszhatóságra kell törekedniük, vagyis egyfajta lezserség,pontatlanság megengedhető.Ez a felelősség átruházását jelenti? Netán társszerzőséget?Bizonytalanságról van szó, ami miatt nem dönti el a választásilehetőségek közül, hogy melyik a legalkalmasabb? Először a hozzáállásomat szeretném elmondani, és ígérem, utánaválaszolok történeti példákkal a kérdésére. Nagy ellenszenvvel tudok csak a hangversenytermi zenélésklasszikus mintaképeire gondolni. Ezért érdekel a passzív befogadásfeloldása, részvétellé alakítása, a nyitott forma, vagy a calderi mobil, ahangzás erős retinántúli vizuális ábrázolása (Duchamp alkotta kifejezés).A hagyomány ápolása és őrzése tőlem rendkívül távoli. A szervesen ajelenben körvonalazódó hagyományteremtést viszont hangsúlyozottanfontosnak tartom, amiatt, hogy az emberek, a hallgatóság felismerje: azene az egyedüli művészet, amely reális időben, a maga valóságábanbomlik ki előttünk. Ha idáig elérünk, megszűnik a passzív befogadóiszerep. Hasonlatos ez, sőt (!) azonos és egyenlő a zene eredetirendeltetésével. Kollektív folyamattá válik ezáltal. Ehhez elengedhetetlenegy kreatív előadókör. Zenei tanulmányaink során éppen ezt a magatartást nyesegetik. Astatisztikai adatokra próbálnak szüntelen rácáfolni, amikor a legtöbbgyerekből, indulása során, pódiumművészt akarnak faragni. Oly kevesenképesek emiatt igazán szépen közösen zenélni, kamarázni; hiszen aversenyistálló szemlélet ezt kiöli belőlük. A kérdésére válaszolva se a felelősség átruházásról, setársszerzőségről, se bizonytalanságról nincs szó. Ami az improvizációt, anyitott formát illeti, szeretnék a beszélgetésünkbe bevezetni egy újabbfogalmat: homo ludens, vagyis játszó ember. Ez a típus felülemelkedett éstúl is lépett a vadászó –mindig újat kereső és azt leuraló- és a gyűjtögető-azaz eredményeket karámba gyűjtő, összegző, raktározó- emberen 23
  • 24. [vadászó alatt az avantgarde művészt, gyűjtögető alatt a retrogradotértem]. Számára ugyanúgy fontosak az új eredmények, eszközökfeltalálása, kipróbálása és a már meglevő elemek használata. A homoludens, nem a szinkretista ember archetípusa, vagyis nem a már meglevőelemekből kíván valami új elegyet létrehozni (eklektikusság). Sokkalinkább játékos keresésének eleget téve, felfedező útjain talált különféle,számára új, talált tárgyakból építi fel a korább már tárgyalt világot.Magamat és kreációimon keresztül előadóművészeimet is ilyen típusúembernek tekintem. Ez a hozzáállás sem példanélküli. A zenetörténet során számtalaneset bizonyította már, hogyha az alkotói elme kitárulkozásai megfelelőentermékeny táptalajra hullnak ott virágzó élet sarjad. Gondoljunk például anémetalföldiek vagy Bach rejtvény kánonjaira, a rokokó és a benne alkotóMozart dobókocka menüettjeire, Earl Brown, Cage, Xenakisszerzeményeire. Ha a kronológiai fonalat felrúgjuk, és még messzibbmerészkedünk: a korai többszólamúság kialakulásánál azt tapasztaljuk,hogy a kettőnél több szólam összefűzésekor, az organum speciale-ban aduplumot éneklőre bízták a ritmikai megformálást (vagyis csak részbenkötötték meg az előadó kezét).Ön szerint megkérdőjelezhető az a művészet- felfogás, mely szerint azalkotó célja egy tökéletes, a valóságtól elzártan kezelhető, esztétikaitermék létrehozása? Abszolút. Számomra anakronisztikus és blőd a művészetromantikakori definiálása. Elképzelhetetlennek tartom az úgymond:hermetikus létét… az ember alkotta zene, egyenrangú bármilyen mástermészeti jelenséggel (vö. Duchamp, Cage). Gondoljon csak a víz, a föld,a levegő, a lombok, a madarak zenéjére. Tartsuk szem előtt azt is ésemlékezzünk rá, hogy mi a természettől tanultunk zenélni! A rigók közel3000 dallamot ismernek, és ezeket még variálni, tropizálni is képesek. Ahangzó környezet, a zörejek és zajok, mint már említettem többször is,szintén fontosak számomra; éppen emiatt. Mindig furcsállottam azonzeneszerzőket, akik kizárólag belül hallanak. Mintha kiszakítanákönmagunkat világunkból. Menekvés egy menedéket nyújtó hajlék felé- atudatra, az egóra gondolok. Félre értés ne essék, ez nem azt jelenti, hogyfontosabb a külvilág szubjektív belső hallásunknál. Ellenkezőleg:mindkettő fontos és ugyanolyan csodálatos. Egy szép zöld parkbaneltöltött kellemes délután, vagy a közlekedési járművek nyüzsgő forgatagais megkomponált muzsika, noha nem mi hozzuk létre, hanem valaki más.Valószínűleg, ezért érdektelen sok kollégám ezen a téren, mert nem Ő azirányító. Holott, ha elgondolkodunk efölött, hamar rájövünk, hogy mimagunk vagyunk nemcsak befogadói, de létrehozói is a bennünket körül 24
  • 25. ölelő környezetnek, s az abban zajló eseményeknek, azáltal, hogy miszűrjük meg és alakítjuk a tapasztalataink és benyomásaink által ésérzékszerveinken keresztül a Világot. Ha egy paradoxonnal szeretnémmindezt kifejezni, akkor azt mondom: számomra bármi lehet művészet, denem lehet bármi művészet. Azt próbáltam meg kifejezni, hogy egyfajtatermészetes reflexió az egész.Egynehány kottáját átnézve látok egy állandó térkitöltésre törekvőhajlamot a darabjaiban. Horror vacui vagy a beszédességéből fakad ez aviszonyulás? Arra gondol, hogy zenémnek lenne egy horror vacuijelentéstartalma? Nem irtózom az ürességtől; bár kétségkívül kevés acsend, a szünet, és ami van az is többnyire határvonalat, válaszfalat húzfel maga előtt, hogy tagoljon. Sokszor nagyon apró szüneteket használok.Ezek az apró időegységek a hang kicsengését teremtik meg dinamikaiváltozások nélkül. Úgy látom, hogy paradox módon, nem a hangok köztikohéziós erőt gyengítik… ellenkezőleg: összekötnek, s nem elválasztanak.Ha adva van egy gyors figuráció, mondjuk 16-od időegységek láncolatagyors tempóban, és 32-ed szüneteket iktatok minden egyes soronkövetkező hang elé, ennek következtében rövid idejű amplitúdómodulációt tudok létrehozni. Nincs Önben aggodalom a műveivel kapcsolatban? Sosem gondolt arra,miután Ön meghal, mi történik velük? Lesz- e, az Ön fogalmai szerintkreatív zenész, aki megszólaltja őket? Nézze ez bármilyen, az utókorra hagyott, művészetre és műreérvényes. A legjobb arra gondolni, hogy tengerparton építjük magunkhomokvárát, amire a bámészkodók rácsodálkoznak, gyönyörködnek,megborzongnak, vagy készülnek lerombolni. Majd valaki más, új alapokrahelyezve felépíti a maga emlékei nyomán makettjeinket. Minden, márhalott, szerző darabjával ez történik mindenegyes előadás során:újrateremtés. Kérem, engedje meg, hogy Northrop Fry-t idézzem:"Tudatunkban elsődleges helyet foglal el az a gondolat, hogy meg fogunkhalni, ez pedig azt jelenti, hogy kezünk minden munkája, civilizációnkminden teljesítménye magán hordja a halál tudatát."Véleménye szerint megoldható-e a közönség és a kortárs zene közötthúzódó szakadék áthidalásának problémája? Számomra ez a probléma nem is valós probléma; nem létezik. Már azenetörténet kezdete óta fennáll. Gondoljunk csak a „modernek” ellenkirohanó teoretikus szerzetesekre a francia gótika hajnalán. 25
  • 26. Egy valami azonban mégis igaz: Wagner zenéje óta vehetőhangsúlyozottan észre az Ön által említett történeti szakadás. Előttetöbbnyire kizárólag kortárs zenét játszottak. Ezenfelül, ellenállást látoksok pedagógus részéről is, és ennek legfőbb oka igen szomorú: nem isismerik a jelenkor muzsikáját, mitöbb mivel képtelenek az azonosulásra,így nem tudnak mit kezdeni vele. A repertoár szűkössége, valamint a márfentebb tárgyalt versenyistálló attitűd is okolható a történtekért, denekünk, akik üttörő- ismeretterjesztő munkát szeretnénk végezni, sp r o p a g á l n i e z e n é k e t , n em e z a d o l g u n k . N é p s z e r ű s í t é s t , é s i s m e r t e t é s tkell folytatni a lehető legszélesebb körben.Korábban említette a zenetörténeti fejlődés fontosságát. Hol tartunkmost? Vajon merre halad a zene? Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni (ráncolja homlokát), azértsem, mert nem hiszek a művészet abszolút igazságában, ez ugyanis mindiga jelenhez kötődik és függvénye az előadóknak és az azt befogadóközönségnek is, így a magam szempontjait mondanám el. A XIX. század vége felé a tonalitás egyik „legnagyobb ellenfelévé”érnek a bevált harmóniai mozgatórugók: a szubdomináns fok elszaporodik,amely kezdetben, mint a tonika és a domináns ellensúlya működött; lebegőtonalitás érzetet kelt- mellesleg már Mozart és Haydn szimfóniáinakbevezető ütemeiben is előfordul ez az eszköz, mint a teremtésszimbóluma. Kialakul a tritonus tudatosság: a tritonus, lineárisan ésvertikálisan is egyre nagyobb teret hódít. Az alteráció, mely olyannyiraelburjánzik, hogy megszületik (újra!) egy kromatikus stílus (korábban azenharmonikus görögvilág zenéje, az ars subtilior, a manierizmus).Kifejlődik a korai „atonalitás”, amely később polimodáliskromaticizmussá, tengelyrendszerré, centrum hangos rendszerré,pántonalitássá alakul át, ahol a szervezett hangmagasság sorozatok„megdöntik” a tonikai fokok „egyeduralmát” (bármely fok képviselheti azelőkelő tonika szerepet). Számomra mindez történelem, egy lélegző hagyomány, de nemkívánom folytatni. Mint utaltam rá, újmódi „tonalitások”, szervesenfejlődő, organikus formák érdekelnek. Zeném, bár igazodik afelhangrendszer sajátosságaihoz, újabb és újabb hangolásai elképzelésekszerint szerveződik. Mikrointervallumokkal dolgozom, finomelhangolásokkal, equidistanciális (egyenlőközű) skálákkal, komplexritmus-patternekkel, polimetrumokkal. Talán, ez az új út, illetve aspektrális mezők, spektrális terek zenéje, amely elvezethet egy újfajtaegységes nyelvezethez több szerzőt is. 26
  • 27. A beszélgetésünk során már többször is említettem a több rétegű,multi-layer zenéket. Valahányszor arra gondolok, hogy a tradicionáliszenék bonyolult ritmusszövései, összetett metrumai milyen szintűkomplex és kitágított érzékelést igényelnek… ennek folytán nyugodtanfogalmazhatok úgy: véleményem szerint ezek a pszicho-akusztikai„trükkök”, kivívják ugyanúgy a koncertlátogatók rokonszenvét, mint akáregy Beethoven zongora szonáta, vagy egy Csajkovszkij balettzene. Amulti-layer technika csupán most kezdi élni virágkorát. Elterjedése, hamegnézi a XX. század első és második felétől napjainkig tartó időszakot,még koránt se globális; hiába voltak olyan előfutárai, mint Mahler vagyIves. Ez az eszköz, végül is egyre többen alkalmazzák-, elektronikus,elektroakusztikus és élőhangszeres darabokban egyaránt- szinténelvezethet egy újfajta stiláris egységhez. Miért ne lehetne ez a zenekövetkező új-metrikus korszaka, hisz az ars antiqua szabad orgánumait isfelváltotta a kötött metrikájú zene (Cruce kettes, négyes, ötös és hetesosztású tagolására és Vitry 1320 körül írt Ars Nova című tanulmányáragondolok)? A ritmus és metrum teljes elmosását már elérték a ’60-as, ’70-es években, a notációt mára elkezdték teljesen átalakítani (gondoljunkcsak Busoni korabeli felvetéseire, az amerikaiak grafikus vagy a spacenotációjára)… miért állnánk meg és ápolnánk betegmódjára, vagyőriznénk rabként zenei hagyományunkat? Ez nem szükségszerűen jelentiazt, hogy ezáltal eltörölnénk az élő hagyományt. Épp ellenkezőleg! Eztradíciónk szerves folytatása. Persze majd támadnak minket, hogystílszerű legyek, moderni cantores jelzőkkel (a szerző Jacobus de Liègekonzervatív, Speculum musicae című könyvére és XXII. János pápa 1324-ben kiadott tiltó rendeletére utal, a szerk.). Mindig is voltakexperimentális alkatok, kezdve Machauttól napjainkig. Ez nem hinném,hogy változna. (pár percig hallgat… arcán kissé elnagyolt, borongós hangulatúvonások jelennek meg… ismét matatni kezd… talán cigaretta után?, vagyvalami mást keres… hirtelen rám szegezi meredt tekintetét és halkan,félszegen újra kezdi) […] bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz… (köszörüli torkát)kíváncsian várom az emberiség előtt álló sürgető problémákra milyenválaszok, megoldások születnek a jövőben. Tudja, úgy látom vagykataklizma, vagy paradigmaváltás következik. Tartok tőle, az igaziparadigmaváltás már csak világégés során érhető el. Évek óta olyan víziótlátok magam előtt, amely az emberi tudat kiteljesedése, egymetafizikailag nem túldimenzionált, szerethető és élhető világföderációhelyett, a maradék energiaforrásokon marakodó, nyersanyag készletekérthadrendbe vonuló, nemzetállami szinten működő rendezetlen és kuszatébolyszervezet csupán- ahol életfontosságú szervek és sejtszerű 27
  • 28. alakzatok ugyanúgy az enyészeté… rohadnak… s bűzös eszenciájukkaltudatják velünk, még kitartanak esztelen nézeteik mellett.Szkeptikus vagy talán pesszimista és ezért fest ilyen zord, disztópikusjövőt? Disztópia lenne ez, amikor az olvadó Északi sarkkörszomszédságában élő államok azon vitatkoznak, hogy melyik országélegyen a megmaradó, ásványkincsekben gazdag, kontinentálistalapzat?Szudán és Egyiptom – megoldatlan édesvíz és energetikai kérdésekkelküzdve – sem törődik a környező országokkal, ahol ugyanúgy az életet adóvíz egyedüli forrása: a Nílus. Ezek mind- mind a kataklizma felé sodródóVilág valóságos problémái. Hiszek a világciklus örökös körforgásában, így bízom abban, hogyhamarosan az egész dráma az elejéről indul el: így megismétlődik újra azelső gondolat, a Logosz […] a nemteremtő, aki a drámában se részt, seszerepet nem vállal, ismét magához ölel bennünket […] a lelkek ugyanúgyleszületnek, tiszta állapotukban, és mindegyik eljátszza az általaválasztott szerepét. Remélem azonban, mindannyian gyűjtünk addigraannyi pozitív emléket, szanszkarát, hogy az ehhez hasonló folyamatok neilyen mértékben és ne így ismétlődjenek meg […] a fa, csemete korábantiszta és érintetlen. Nincsen súlyos, az égig kapaszkodó, ezerfelé elágazó,leárnyékoló lombkoronája. A lelkek is ilyen érdeknélküli, tiszta, valóstudattal rendelkezők lesznek. Mezítelenül kilépve – porhüvelyünket hátrahagyva – a személyes mikrokozmoszunkból a személytelen makrokozmoszfelé, majd a makrokozmoszból újra a mikrokozmoszba, az eredetiállapotunknak megfelelően válunk tiszta, a jelenben létező lelkekké,persona és maszk nélkülivé; mindannyian arannyá formálva sajátbensőnket. 28

Related Documents